PORCKORONGSÉRV

A gerincoszlop egy olyan szelvényezett szerv, amely csigolyákból áll, a csigolyákat egymástól pedig a porckorongok választják el. Legegyszerűbben ezt úgy képzelhetjük el, mintha egymás fölé helyezett "Lego - ból" úgy építenénk tornyot, hogy az egyes építőelemek közé "szilikon pogácsákat" helyezünk el. A porckorong tehát egy olyan rugalmas, kerek és lapos, párnaszerű képződmény, amely a gerincoszlop minden egyes csigolyája között megtalálható. Kocsonyaszerű anyag veszi körül, és rezgéscsillapítóként funkcionál.

Porckorongsérv esetén egy vagy több csigolya nyomásának következtében ez a kocsonyás, gömb alakzat ellaposodhat, vagy akár ki is szakadhat, ezáltal súrlódáscsökkentő funkciója megszűnik, és fájdalmat okoz a környező idegekben. A porckorong egy kötőelem is, melynek legfontosabb szerepe a járás közbeni rezgések csillapítása. Ha az egymás fölé helyezett "lego-kat" kilyukasztjuk, közepében létrejön egy csontos csatorna, ezt gerinccsatornának hívjuk, melyben a gerincvelő fut végig. Az egészséges porckorong tehát egy lepényszerű, szilikon konzisztenciájú szerv, mely körkörös gyűrűkből áll, középen nagy, folyadéktartalmú kocsonyás maggal.

Porckorongsérvről akkor beszélünk, ha a körkörös gyűrűk átszakadnak, és a kocsonyás anyag a gerinccsatorna felé türemkedik és ott, az ábrázolt módon, szűkületet okoz.

A porckorongsérv, vagy ismertebb nevén gerincsérv kialakulása kapcsán feltétlenül meg kell ismerkednünk a porckorong kopás (degeneráció) fogalmával is. A porckorong kopás a porckorong természetes öregedési folyamata, amely a 20-as életévek vége felé mindannyiunknál elkezdődik. A folyamat lényege az, hogy a porckorong elkezd kiszáradni, vizet veszít, és így elveszíti rugalmasságát is. A porckorong a külső erőkkel szemben sérülékenyebbé válik, összenyomásra, hirtelen megnövekvő terhelésre a gyűrűk átszakadnak, a porckorongban lévő anyag elkezd hátrafelé "vándorolni".

A hirtelen megnövekvő terhelés, amely lehet egy rossz mozdulat, emelés, vagy akár hosszabb kihagyást követően, megfelelő bemelegítés nélkül, nagy vehemenciával elkezdett, túl intenzív torna is. A fent elmondottakból érthetővé válik, hogy a túlsúllyal rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve, csakúgy, mint a ritkán (bemelegítés, szakértő tréner felügyelete nélkül), de akkor nagyon intenzíven tornázók.

A porckoronsérv tünetei

A porckorongsérv klasszikus tünetei a heves, éles fájdalom, mely a derékból a fartájék, a forgó felé, gyakran az alsó végtagba térdig, sőt bokáig sugárzik. E panaszokhoz az alsó végtag zsibbadása is társulhat. A tünetek néha alattomosan, lassan alakulnak ki. Ritka esetben a fájdalomhoz, a láb mozgásainak gyengesége, még ritkábban a széklet és vizeletürítés kontrolljának a zavara is társulhat (neurológiai tünetek). Továbbá:

  • Kényszertartás,
  • Akut derékfájdalom,
  • Éles, csíkszerű gyöki (radicularis) fájdalom az alsó végtagban,
  • Dermatomális érzészavar (nem mindig),
  • Lehet reflex eltérés (renyhülés vagy kiesés, de nem mindig),
  • Motoros károsodás, alsó végtagi izomgyengüléssel (nem mindig),
  • A gyöki fájdalom általában provokálódik tüsszentésre, préselésre,
  • A fájdalom csökken fekve, felhúzott térddel és behajlított csípővel.

Az ágyéki szakaszon jelentkező Porckorongsérv (discus hernia)

Az ágyéki porckorongsérv előfordulási gyakorisága a 30-40 év közötti korosztályban a legmagasabb. A leginkább érintett rész a Lumbális 4 - Lumbális 5, valamint az L 5 - Szakrális (S1) csigolyák. A klinikai orvoslás szerint még ma sem ismertek pontosan és egyértelműen a kiváltó okok, de az Aranymetszés Gerinc - Lélek Terápiás Módszer továbbiakban ATM 100%-os képet fest e hiányzó területről is.

A leggyakoribb rizikó faktorok:

  • genetikai hajlam,
  • nehéz súly egyszeri, vagy többszöri ismételt emelése,
  • gyakori törzscsavarás és előrehajlás, hosszas vezetés,
  • ülő foglalkozás,
  • ismétlődő egész test vibráció,
  • akut trauma (sérülés) az ágyéki szakaszon,
  • hosszas vezetés.

A porckorongsérv kialakulhat, mint hirtelen létrejövő lágy sérv, vagy a korral járó porckorong degeneráció következményeként, mint kemény porckorongsérv. A gerinccsatornában lévő lokalizáció szerint lehet középen, hátul-oldalt és oldalt. A leggyakoribb a hátulsó-oldalsó elhelyezkedés.

Abszolút műtéti indikáció:

  • Cauda equina szindróma, amely olyan állapot, amely akkor következik be, amikor a gerincvelő vége alá tartozó idegek kötege megsérül. A jelei, és tünetei:
    • alsó hátfájás,
    • lábakba sugárzó fájdalom,
    • végbélnyílás körüli zsibbadás,
    • bél-húgyhólyag szabályozás képtelensége,
  • Hármas izomerő alatti alsó végtagi izomgyengülés esetén (paresis),
  • Kétoldali alsó végtagi paresis vagy plégia (bénulás) észlelésekor.

Relatív műtéti indikáció szükséges:

  • Súlyos ideggyulladás tünetei, nagy discus hernia, mely nem reagál konzervatív kezelésre,
  • Perzisztáló gyöki fájdalom, mely legalább hathetes konzervatív terápia ellenére fennáll,
  • Állandósuló közepes mértékű fájdalom és érzéskiesés, enyhe paresis, mely nem reagál legalább hathetes konzervatív kezelésre. Ez olyan állapot, amely akkor következik be, amikor a gerincvelő vége alá tartozó idegek kötege megsérül. A jelei, és tünetei:
    • alsó hátfájás,
    • lábakba sugárzó fájdalom,
    • végbélnyílás körüli zsibbadás,
    • a belek, és a húgyhólyag szabályozásának képtelensége.

Megnyugtató gondolatok

Megnyugtatásul előrebocsáthatjuk, hogy a porckorongsérv, az esetek kevesebb, mint 10%-ban igényel műtéti kezelést, vagyis 90%, hogy a probléma gyógyítható.

A diagnózis felállítását követően az első lépés - kevés kivétellel - a konzervatív (nem műtéti) kezelés. Ez enyhébb esetekben pihenést, gyógyszeres kezelést jelent. Az alkalmazott gyógyszerek tekintetében, az úgynevezett "nem szteroid típusú gyulladáscsökkentő gyógyszerek" jöhetnek szóba. Amennyiben 7-10 nap alatt a fájdalom jelentősen csökkent, mindezek előtti lépés az Aranymetszés Gerinc - Lélek Terápiás Módszer igénybe vétele szakértők vezetésével.

Porckorongsérv lelki okai

Szögezzük le, a porckorongsérv gyógyítása nem a sebészek és a nemsebészek rivalizáló harcán múlik. A kezelés kimenetele és folyamata döntően attól függ, hogy milyen az ideggyök és porckorong egymáshoz való viszonya a foramen-ben és a gerinccsatornában, valamint milyen a gerinccsatorna mérete.

A gerincoszlop a test tartóoszlopa, a hozzá kapcsolódó elváltozás, a csigolya közti porckorong elmozdulása, és/vagy deformitása (az anatómiaitól eltérő formája) arról tanúskodik, hogy a páciens úgy érzi: nem támogatját őt.

A porckorongsérv, és a jelentkező idegfájdalom bűntudatot jelent, és a lénye minden aspektusát érintő, mély konfliktushelyzetre utal. A porckorongsérvnél a nyomás a kulcsszó, amelyet családi, anyagi, vagy a munkával kapcsolatos felelősségeivel, feladataival, kapcsolatosan érez az ember.

A porckorongsérv gyógyításának alapjai

Ennek ábrázolására idézek saját könyvemből, melynek a címe: A pillanat művészete, avagy az aranymetszés a gerinc, és a lélek gyógyításában.

"A gerincsérv fő okait az alábbi kifejezésekkel címkézhetjük:

  1. A teher minden esetben először a lélek névre hallgató intézményből ered, ott keletkezik, és onnan megy tovább a vállakra. Az ember elkezdi tudat alatt szélesíteni a vállait, hogy jó nagy alapot építsen, és stabil támaszt adjon annak a felépítménynek, amit a vállaira pakol.
  2. A meghajlás azt jelenti, hogy olyasvalamit teszel meg, amivel nem értesz egyet, és nem akarod megtenni. Nem akarod, de mégis megteszed, mert rá vagy kényszerítve, vagyis meghajolsz előtte, beadod a derekad.
  3. Az elismerés - visszajelzés - nél pedig várod, hogy elismerjenek, de a másik nem "hajol meg előtted". Itt rendszerint nem "hajbókolásról", vagy "talpnyalásról" van szó, hanem arról, hogy vársz valamit, egy tekintetet, egy szót, egy érintést..., ami nem akar megérkezni hozzád. "Ő nem jön, én meg várom, így legalább nem kerüljük el egymást."

Az első esetben egy túlzott erőhatás éri a gerincedet, több rajta a teher, mint amennyit könnyen elbírsz. Ráadásul ez a többletteher még csak nem is oda terhelődik, ahová kellene.

A második és a harmadik esetben egyaránt két ellentétes erő hatása alatt állsz egyszerre: nem akarod, de megteszed, illetve várod, de nem jön. E két ellentétes erő - lelki értelemben véve - egy túlnyomást fejt ki a gerincedre, ami idővel fizikai elváltozásokhoz vezet. A gerincre ható terhelés háromszögekkel jól szemléltethető:

Ha térben gondolkodunk, akkor a gúla is remek modell: 

Szóval miért raktam ide ezeket az idomokat?

Az univerzum egyik alaptörvénye a hatás-ellenhatás törvénye. Ha valami erő hatást gyakorol egy másikra, akkor az a másik is hatást gyakorol az őrá, a hatást gyakorló valamire. Ha az ember terhet cipel (kényszerű vagy önkéntes), akkor a teher hat rá, ő pedig visszahat a teherre, vagyis tartja. Amilyen módon a teher megnyilvánul, olyan módon nyilvánul meg a tartás is.

A teher elhelyezkedése egy egyenlő szárú háromszöggel jól modellezhető (általában így van), akkor az ellenhatásnak (tartás) is megfeleltethető egy hasonló háromszög. Ahogy fent, úgy lent. E két háromszög egymás tükörképe. A tükröt pedig a vállak tengelye tartja. Mindkét háromszög alaplapja rajta van a tükörtengelyen.

A teherháromszög főcsúcsszöge felfelé néz, a tartóháromszögé pedig lefelé és az alsó csúcs a gerinc valamelyik szakaszára, egy vagy több csigolyájára esik.

Tehát a gerincre ható nehézségi erő nem csak egy ponton figyelhető meg. Bármely csigolyánál nehezedik is a súly a gerincre, az alatta lévő teljes gerincszakaszra (csigolyasorra) nyomás nehezedik. Ebből következik, hogy az alsó lumbális gerincszakasz mindig teher alatt van, és ennek megfelelően a legtöbb páciensem ennek az elváltozása miatt keres fel.

Szintén lényeges, hogy itt nem csak pillanatnyi terhekről beszélünk (bár trauma ilyentől is keletkezhet), hanem tartós terhelésről, ami folyamatos presszió alatt tartja a gerincoszlopot, keresve a gyenge láncszemet, láncszemeket. A terhelés folyamatosan teszteli a porckorongok teherbírását, és a benne lévő folyadék állapotát, formáját (gömb) igyekszik az anatómiailag tökéletestől elmozdítani.

A megemlített három fő gerincszakasz - nyaki, háti, ágyéki - fokozott figyelmet vívott ki magának a témával foglalkozóktól, és a kezelésnél kihagyhatatlanul fontos figyelembe venni, hogy melyikhez milyen szervek tartoznak. A nyaki a fejet tartja, a hátihoz kapcsolódik a szív és a tüdő, az ágyékinál pedig megemlíthetjük például az emésztő rendszer szerveit."

Mindhárom szakaszon (és ezek a legérintettebbek), ahol kialakulhat porckorongsérv, de amennyiben probléma, betegség van, akkor megoldásnak is lennie kell, és szerencsére van is.

Az AM, vagyis Aranymetszés Módszer

Olyan a világon egyedülálló módszert dolgoztunk ki, és alkalmazunk, ami sejtszinten tud kapcsolatba lépni a porckorong szövetállományával, és a legtöbb esetben képes a porckorongok hidratációját, vízfelszívó képességét újraindítani, ezáltal az újra "megemelt" csigolyák, és idegpályák egyrészt helyrekerülnek, megszűnik a nyomás rajtuk, ezért be tudják tölteni, az addig takaréklángon működő funkcióikat.

Az AM-nek az is feladata, hogy az itt felsorolt háttérproblémák, háttérprogramok feloldásában is segítséget adjon úgy, hogy végigkíséri, és megtanítja, hogyan lehet a problémát megoldani, újra egészségesnek lenni, és a megszerzett - megtapasztalt egészséget hosszútávon megtartani.

Kérj időpontot most!

Aranymetszés terápia,  Chirurgische Praxisklinik                      D-82054 Sauerlach, Tegernseer Landstrasse 8.
Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el